Műanyag

Mi az a mikroműanyag? 3/3. rész

Milyen szabályok vonatkoznak a mikroműanyagokra?

Egyelőre semmilyenek. Legalábbis az Európai Unióban nem, pedig a tengeri műanyaghulladékok kérdését és a kozmetikumok mikroműanyag-tartalmát élénk politikai vita övezi. Bár létezik jogi lehetőség az önkéntes jelölésre (ökocímke), és a kozmetikumok esetében is megalkottak egy egységes szabályrendszert a termékek forgalomba hozatalára, ebbe a mikroműanyagok azért nem illeszthetők bele, mert a szabályozást (REACH) konkrét vegyületek engedélyezésére dolgozták ki, a „műanyag” gyűjtőfogalom itt nem értelmezhető.

Az EU mindazonáltal még az idén törekszik egy egységes műanyag stratégia kialakítására, amelyben a fosszilis alapanyaggyártás hulladékgyártáson belüli csökkentését, az újrahasználat és hasznosítás elősegítését, a műanyag szennyezés csökkentését tűzi ki célul.

Laboratóriumi kísérletek igazolták azok káros hatását, a szennyezőanyagok megkötődését, illetve azt a tényt, hogy a szerves szennyezőkkel kialakított kapcsolat után azokat koncentráltabb formában juttatják ez élőlények szervezetébe, így még veszélyesebbek.

Forrás: mikromuanyag.hu

Hogyan vizsgálják a mikroműanyagokat?

A legtöbbet vizsgált környezeti elem jelenleg a víz, de szennyvizek, üledékek, vízi élőlények és élelmiszerek vizsgálata is egyre inkább a figyelem középpontjába kerül. A téma még a tudományos kutatás berkeiben is nagyon új, így kidolgozott szabványok híján többféle módszert alkalmaznak. A környezetanalízisben élen járó laboratóriumok – így a WESSLING Hungary Kft.  – például egy speciális mintavételi technikát dolgoztak ki; viszonylag rövid idő alatt tudnak relatíve nagy térfogatú vizet átszivattyúzni egy 100 µm-es szűrőn. Az így keletkező mintából a laboratóriumban a szerves szennyeződéseket (pl. a szűrőn fennmaradó természetes üledék) oxidálják, majd a műanyag részeket sűrűségük alapján szeparálják. Egy speciális, infravörös spektrométerrel felszerelt mikroszkóppal megállapítható a műanyagok típusa és mérete.

A mintavétel során az alapelv a víz térfogatának csökkentése, ami lehetővé teszi, hogy nagy térfogatú mintából (több m3) csak a szilárd anyag kerüljön a laboratóriumba, ami a további kezelést megkönnyíti. Folyók és tengerek mintázásához neuszton- vagy planktonhálót használnak 300 µm-nél nagyobb pórusátmérővel. Ez az eszköz csak víztestek felszínén történő mintavételre alkalmas, a szennyvíztisztító telepeken alkalmazott mintavételi eljáráskor 1m3 szennyvizet szivattyúznak át egy szűrőn, ugyancsak a térfogatcsökkentés céljából, míg az üledék-mintavétel során a térfogat csökkentése már nem cél, hiszen ilyen esetben eleve szilárd anyagból indulnak ki.

A mintavételt követő előkészítési lépés a műanyagrészecskék vagy -szálak különválasztása az üledéktől és szerves anyagoktól (pl. növényi részek), amelyek zavarnák az azonosítást. A mintaelőkészítés utolsó lépésében a műanyagrészecskéket alumínium-oxid vagy arany szűrő segítségével választják el.

Forrás: mikromuanyag.hu

A mikroszkópos képeken gyakran szerves szennyeződések is láthatók, ez is azt mutatja, hogy a szerves anyagok kiküszöbölése nehéz, a jó mintaelőkészítés pedig az egyik legfontosabb lépés.

Azonosítás és szabályozás

A mikroműanyagok azonosítása a spektroszkópia elve alapján történik. Ennek lényege, hogy a különböző műanyagok eltérő energiaelnyelése alapján határozzák meg azok típusát. Ezek a módszerek optikai mikroszkóppal kombinálva alkalmasak különböző részecskék méretének, struktúrájának és anyagfajtájának meghatározására.

A mikroműanyagok vizsgálatára a WESSLING Nemzetközi Laboratóriumhálózatánál kidolgozott módszer legnagyobb erénye, hogy magában foglalja a mintavételt, a mintaelőkészítést és a vizsgálatot is. Egészen 15 µm méretig (ez egy átlagos hajszál vastagságának a negyede) képes azonosítani a műanyagrészecskéket .

Az új módszer kétségtelenül nagy lépés a mikroműanyagok detektálása terén, ám ahhoz, hogy a különböző helyen létrejövő eredmények összehasonlíthatóak legyenek, először is szükséges egy egységes definíció megalkotása a mikroműanyagokra (pl. szükséges-e egy alsó mérethatárt bevezetni a maximum kritérium 5 mm-en túl, és párhuzamosan megalkotni a nanoműanyag fogalmát, vagy sem). Ez a differenciálás nem lenne szükségszerű, ha a mintavételi módszerek szabványosítva lennének, ezenkívül az azonosítási módszerek is sokfélék, a számszerűsítéshez pedig szükséges lenne egy olyan módszert fejleszteni, amely figyelembe veszi az azonosított mikroműanyagok szemcseméret-eloszlását.

Forrás: mikromuanyag.hu

A szabványos módszerek lehetővé tennék az adatok nemzetközi validálását.

Az édesvizekre külön hangsúlyt fektetve a tudomány jelen állása szerint sürgős fejlesztéseket kellene végezni többek között a mikroműanyagok édesvízi előfordulása, illetve forrásainak és sorsának monitorozása, a mikroműanyagoknak való kitettség értékelése terén, és újszerű keretrendszert kellene kidolgozni a mikroműanyagok kockázatbecslésére.

A mikroműanyagokra vonatkozó jogi szabályozás első lépése lehetne a mikroműanyagok, mint környezeti jellemzők monitorozásának beemelése a Víz Keretirányelvbe (20/60/EC). Ennek szükségszerűségét az is alátámasztja, hogy a problémakört már leírták az Európai Tengervédelmi Stratégiáról Szóló Keretirányelvben (2008/56/EC).

Mi lesz a globális szennyezés sorsa?

A fentebb leírt probléma egyelőre beláthatatlan következményekhez vezethet a jövőben. A már meglévő műanyagszennyezés felszámolása – különös tekintettel annak természetére és mennyiségére – jelenleg nehezen elképzelhető.

A mikroműanyag-szennyezés megismeréséhez további kutatásokra, illetve a fentebb leírt módon robosztus adatok gyűjtésére van szükség a hatáselemzéshez. Ezen anyagok megfigyelését célszerű mihamarabb integrálni a hosszú távú monitoring programokba, így pl. az EU Víz Keretirányelvbe (2000/60/EC).

Forrás: mikromuanyag.hu

A további szennyezés megelőzése érdekében csökkenteni kell a felhasználást, és növelni az újrahasználat és újrahasznosítás arányát. Jó példa, hogy világszerte több országban korlátozzák a műanyagszennyezéshez nagymértékben hozzájáruló műanyagzacskók (hivatalos elnevezéssel: vékony falú műanyag hordtáskák) használatát (pl. Kína, India). Az Amerikai Egyesült Államokban több megyében (főként Kalifornia és Hawaii államban) totális tiltást alkalmaznak. Olaszországban csak lebomló alapanyagból előállított bevásárlótáskák használhatók 2011-től. Idén már Franciaországban is törvény rendelkezik a műanyag zacskók használatának beszüntetéséről. A magyarországi felhasználásra is hatással lesz az EU 2015/720 irányelve, mely kötelezi a tagállamokat, hogy az elkövetkező években jelentősen csökkentsék a vékony falú (<50 µm vastagságú) műanyagzacskók felhasználását.

Ugyan az utóbbi intézkedések reménykeltőek, a mikroműanyagok száma mégis évről évre jelentősen növekszik, a mérés, laboratóriumi vizsgálat tehát egyre inkább a figyelem középpontjába kerül.

A cikksorozat 1. része
A cikksorozat 2. része

Az eredeti cikk

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb