Használt

Nem csóró és igénytelen, csak környezettudatos: A használt-holmi-vásárlás örök vitája

Sosem tagadtam, hogy a bútoraink, ruháink, háztartási eszközeink és a komplett tulajdonunkjavarésze másodkézből származik, sőt, már-már büszke is vagyok rá, milyen klassz kis otthonunk van, tele ezekkel a használt platformokon lelt kincsekkel. De azért volt szerencsém egy-két diszkrét fújoláshoz.

A környezettudatos életmódomhoz elengedhetetlenül hozzátartoznak a használtan vásárolt dolgok, hiszen amit egyszer már legyártottak, azt nem kell még egyszer – magyarul úgy gyarapszom, hogy közben a bolygó erőforrásait sem pazarlom. Én legalábbis így gondolom, más meg azt hiszi, hogy aki turiból vagy bolhapiacról guberálja össze az életét, az biztos ágrólszakadt, nem futja a szerencsétlennek új söröspohárra vagy egy vadiúj téli kardigánra.

Persze, ez nem csupán a használt dolgokkal van így, tulajdonképpen mindenre rá lehet húzni a garasoskodás skatulyáját. Például:

Meg egyébként is, mondjuk ki: más használt cuccával berendezni az életed igénytelen és ciki.

Mert hozzáért, mert a testén volt, mert evett belőle, mert ivott belőle, mert van rajta egy-két karc, mert nem tudom, miért. Csak úgy.

Higgyétek el, nem légbőlkapott példák ezek; mindhez volt szerencsém. 

Sokszor úgy érzem, magyarázkodnom kell, ha használt holmikat viselek, mert az emberek fejében ez mintha a kényszerekhez kötődne. Kimondva vagy kimondatlanul ezerszer megfogalmazták már nekem: tudják ők, hogy azért veszek ilyet, mert én szegény csak ilyet tudok. Mintha minden státuszszimbólum lenne, ami körülöttem van, és én a használt holmik arzenáljával alul maradok, ezért sajnálni kell.

A tévhitek elkergetése végett azért hadd áruljam el, a spóroláson kívül ezer és ezer egy oka lehet annak, hogy valaki használt holmikat vásárol. Én például a bolygó érdekeit szem előtt tartva döntöttem a second hand holmik mellett – döntöttem, mert így akartam. Vehetnék újat is, de nem akarok. És nincs ebben semmiféle álszentség:

egyszerűen valóban fontos a környezetvédelem, akkor is, ha némi kényelemről lemondok ezért. 

Forrás: Canva.com

Belőlem ugyanakkor sosem váltott ki undort, ha használt termékek közül válogatok. Egy bolhapiacon talált szép kávéscsésze láttán nem az az első gondolatom, hogy valami idegen húsz éven keresztül nyalogathatta a csésze aranyozását a nyelvével, vagy hogy hatezer forint helyett csak ötszáz az egész készlet – inkább örülök a megtalált gyönyörű holminak, és annak, hogy egyetlen fát sem kellett érte pluszban kivágni, egyetlen literrel több gázolajat sem kell érte felhasználni, egyetlen grammal több szén-dioxiddal több sem keletkezett az én kis csészém miatt. És mégis van nekem.

Mellesleg, egyre inkább azt tapasztalom, hogy az új, közép-árkategóriás termékek között egyre nehezebb valóban minőségi és szép dolgokhoz hozzájutni, hiszen hiába új valami, ha gagyi. Jól ismert a közhely, miszerint „a régi bútorokban legalább volt anyag”, ma ezt valahogy úgy tudnám lefordítani, hogy a műanyagok, rostlemezek és médincsájná világa előtt nívósabb volt egy-egy hétköznapi tárgy, ezért valahol

a lelkem mélyén praktikusabbnak tartom a használt, de strapabíró holmikat, mint az elavulásra tervezett újakat.

És persze ott sutyorog a fülemben a kisördög, hogy lássam azért be, ami használt, az igenis olcsóbb. Ez is közrejátszik. Viszont a pénzkérdés jelen esetben nem más, mint gumicsont: jól rá lehet harapni és százszor megrágni a kérdést, hogy ha valaki feleslegesnek tart tízezret kiadni valamiért, amit ötszáz forintért is megvehet, az színtiszta spúrság-e vagy szimpla józan ész. 

Az eredeti cikk

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb