Tegyél valamit

Ananászból táska a fenntarthatóság jegyében!

Egy nagyon kedves ismerősöm ajánlotta figyelmembe Komaság Léna és Kovács Borisz munkáját. Táskákat készítenek ananászból, emellett fenntarthatóan élnek. Alig vártam, hogy felkeressem őket, és egy kellemes kávé mellett beszélgessünk vegán termékeikről.

Mit kell tudnunk rólatok, Léna? Azt hallottam, hogy folyamatosan terveztek és alkottok.

Igen, igaz! (Nevet.) 2010 óta inspiráljuk egymást, mindketten abban tudunk kibontakozni, amiben a legjobbak vagyunk. Míg Borisz a tervezés és a kivitelezés mestere, én a háttérmunkában és a marketing területén egyengetem a Tenshibag útját.

A Tenshibagek megrendelésre, egyedi igények szerint készülnek.
Fotó: Tenshibag

Együtt követjük a trendeket, tervezzük az új fazonokat, és mérjük fel a vásárlók igényeit. Ezeken kívül mindkettőnknek megvan a saját feladata is.

Először egymásba, majd a közös cég gondolatába szerettünk bele. Azt szoktuk mondani, hogy a vállalkozásunk a szerelemgyerekünk. Azóta már összeházasodtunk, és családot alapítottunk. Izgalmas és nagy kihívás egy vállalkozás irányítása két gyerkőc mellett, pár héten belül érkezik ugyanis a második kisbabánk. Fontos a jó szervezés. Azt a szabadságot és lelkesedést, amit a Tenshibag ad nekünk, nem cserélnénk el semmire.

Gratulálok ehhez nektek. Ha jól tudom, a táskagyártás ötlete a bringázás és az alkotás iránti rajongásból fakad.

Abszolút így van. Kapcsolatunk elején gyakran törtük a fejünket, hogyan tudnánk megoldani a kétlaki életet egyetlen hátizsákkal úgy, hogy minden szükséges holmink elférjen benne, és még kényelmes is legyen. Ráadásul mindezt a bringás életformánkhoz igazítva.

Borisz nőiruha-tervezőnek tanult, de ez nem elégítette ki a fantáziáját, így aztán elkezdte magát átképezni táskakészítővé. Amikor megismerkedtünk, már varrt egy-egy táskát a barátainak, a családnak, de a vállalkozás gondolata még nem érett meg benne. Mivel láttuk, hogy igény van a jó táskára – ami akkoriban nekünk is hiányzott –, elindultunk egy „lovebrand” kialakítása felé. Hozzáláttunk az első táskaprototípusok kidolgozásához, majd teszteltük őket. Mindig az aktuális élethelyzetünkből fakadó igényeinkhez igazítottuk az új táskák adottságait, egyre több és több modellünk lett. Szerettük az elkészült munkáinkat is, ugyanakkor mindkettőnket hajtott a tervezés és az alkotás vágya.

Komaság Léna és Kovács Borisz együtt álmodták meg a márkát.
Fotó: bcmagazin.hu

2011-ben elindítottuk a márkát, de még nem tudtuk, mi lesz belőle. Nem volt induló tőkénk, csak a lelkesedésünk. Sokat jelentettek első vevőink pozitív visszajelzései. Az elismerés ma is hatalmas inspiráció a folyamatos tervezésre és haladásra.

Mitől vagytok fenntarthatóak?

A Tenshibag megalapítása óta elsődleges szempont a gyártási hulladék mennyiségének a csökkentése, a pazarlás elkerülése, valamint a felesleges folyamatoknak a mellőzése úgy, hogy közben a lehető legtartósabb terméket állítsuk elő. Az alapanyagok beszerzésénél a „just-in-time” rendszert alkalmazzuk, azaz nem halmozzuk fel az alapanyagot, és persze gondosan, a hulladékképződést minimalizálva tervezzük meg és készítjük el a termékeinket.

Ami nem használódik el könnyen, az nem lesz hulladék, ezért kiemelten fontos számunkra termékeink tartóssága. Táskáinkat egész életre tervezzük az egyedi igényeket is figyelembe véve. Ezenkívül folyamatos javítási, felújítási és nemsokára már újrahasznosítási lehetőséget is kínálunk, hogy tényleg minden használható elem visszakerüljön az anyagkörforgásba.

Fontos az anyagok észszerű felhasználása.
Fotó: Tenshibag

Most nyáron lesz egy izgalmas projektünk Cserbik Rita festőművésszel. Egy limitált kiadású táskakollekcióval – a művészet és az alkotás szépsége mellett – az újrahasznosítás fontosságára szeretnénk felhívni a figyelmet.

Honnan jött az ötlet, hogy ananászból készítsetek táskákat? Mit tudhatunk ezekről?

A vegán táska ötletét a vevők igénye hívta életre. Nagy örömünkre egyre többen teszik le voksukat a tudatos vásárlás mellett, és választják a hazai gyártók termékeit, amelyek anyagminősége és élettartama sok esetben eltér a sorozatként gyártott fast fashion termékekétől.

Kezdetben kamionponyvával és gyöngyvászonnal dolgoztunk, majd egy limitált kollekció erejéig ezeket az anyagokat minőségi olasz bőrrel ötvöztük, ami különlegessé tette a táskáinkat. Ez a megoldás annyira bevált és keresett lett, hogy most már mindegyik modellünket készítjük bőrrel kombinálva is.

Fontos számunkra, hogy ne csak egy szűk vásárlói réteg igényeinek tegyünk eleget, hanem szélesebb kör számára kínáljuk táskáinkat. Ennek a törekvésnek a jegyében fogalmazódott meg a vegán táskák ötlete. Először a műbőr anyagokat teszteltük, azonban megismerve előállításuk folyamatát úgy éreztük, ez nem nekünk való, ráadásul a megszokott minőséget sem sikerült produkálni a műanyagokkal. Végül olyan természetes anyagot kerestünk, amely jó alternatíva lehet a bőr helyettesítésére. Hosszas keresgélés után találtunk rá a Piñatex nevű anyagra. Hát, ez szerelem volt első látásra! Aztán az érzés tovább erősödött, amikor kézbe is foghattuk. Így került portfóliónkba a kimagaslóan fenntartható alternatívát jelentő, az ananászlevél rostjából készülő táska.

Az „ananászbőr” előnyös tulajdonsága, hogy vízhatlan.
Fotó: Tenshibag

Hogyan készülnek az „ananászbőr” táskák?

Az egyik legszimpatikusabb tulajdonsága ennek az anyagnak, hogy lényegében mezőgazdasági zöldhulladék, előállítása nem kíván külön termőterületet és hozzáadott energiát. A Piñatexet természetes úton fejlesztették ki, a bőr alternatívájaként használható, textil alapú anyag. A mezőgazdasági ipar mellékterméke, nem tartalmaz káros vegyszereket és állati eredetű alkotóelemeket.

A Piñatex színezéséhez használt festékeknek GOTS-minősítésük van (’globális természetes textil sztenderd’), a gyanták megfelelnek az AFFIRM-szabványnak (az EU-ban elfogadott termékszabályozásnak). Érdekességképpen: 16 ananásznövényre vagy 480 ananászlevélre van szükség 1 négyzetméter Piñatex előállításához. Az ananász termesztéséből évente mintegy 13 millió tonna hulladék keletkezik világszerte: sokoldalú, könnyű és tartós anyagok.

A Piñatex név nemcsak az anyag megnevezésére szolgál, hanem szemléletet is tükröz, amelynek fő filozófiája a környezettudatos gondolkodásmód és az átláthatóság. Nem véletlen, hogy rögtön az első találkozásunkkor nyilvánvaló volt, hogy a Tenshibag vegán összetevőjeként ez az anyag a megfelelő választás.

Az eredeti cikk

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb