Műanyag

Hogy jutottunk ide? Kis műanyagtörténelem

Az első műanyagot, a PVC-t (polivinil-klorid) a francia Victor Regnault állította elő még 1838-ban, igaz a nagyobb léptékű gyártására még mintegy 80 évet várni kellett. A „műanyag” kifejezés egy belga vegyész, Leo Baekeland nevéhez fűződik, róla kapta a nevét a bakelit. A 20. század első felében számos további műanyagot fedeztek fel, többek között a polietilént, a poliamidot, a politilén-tereftalátot és polipropilént. Tömeges gyártásról a múlt század közepe óta beszélhetünk, becslések szerint azóta 6300 millió tonna műanyaghulladék képződött, melyből körülbelül 5000 millió tonna került hulladéklerakóra vagy jutott ki a környezetbe.

A napsugárzás, mechanikai hatások és víz hatására roncsolódó műanyagokból leváló apró szemcséket nevezzük mikroműanyagoknak. A mikroműanyag fogalmát másfél évtizeddel ezelőtt egy amerikai tengerbiológus, Richard Thompson vezette be, definíciója szerint a mikroműanyagok 5 mm-nél kisebb plasztik darabkákat jelentenek.

Elsődleges mikroműanyagokról akkor beszélünk, amikor valamilyen műanyagot már eleve mikrogömbök, illetve szálasanyag formájában gyártanak le, illetve forgalmaznak. Ide tartoznak – többek között – bizonyos ipari súrolószerek, valamint a kozmetikai termékekben (pl. arcradírokban, tusfürdőkben) megtalálható mikrogömbök, csillámok. Az ún. másodlagos mikroműanyagok az egyes műanyag termékek roncsolódásából, aprózódásából származnak.

A mikroműanyagok fizikai-kémiai tulajdonságaikat (anyag, sűrűség, forma, méret) tekintve igen változatosak, ami megnehezíti a környezeti mintákból való kimutatásukat, valamint azt is, hogy megbecsüljük, hogyan szállítódnak, ülepednek ki és kapcsolódnak össze nagyobb aggregátumokká, valamint milyen környezeti, állat-, valamint humán egészségügyi hatásaik lehetnek. A mikroműanyagok lehetséges hatásainak elemzését tovább bonyolítja az a tény, hogy a mikroműanyagok számos adalékanyagot is tartalmaznak, például lágyítószereket, színezékeket, UV-stabilizátorokat, amelyek módosítják a lebomlásuk sebességét.

Az egyéni cselekvés kevés, rendszerszintű változtatás kell

Akik kellően kétségbeestek a fenti adatoktól és már ma változtatnának szokásaikon, annak a legegyszerűbb javaslatunk az, hogy kerüljék a műanyag használatot, amikor és ahol csak lehet. Ha már rendelkezünk műszálas ruhákkal, akkor törekedjünk a minél kímélőbb mosási és szárítási funkciók alkalmazására, ez rövidebb mosási programokat alacsonyabb hőmérsékleten való mosást jelent. Optimális töltet, illetve folyékony mosószer alkalmazása esetén kisebb súrlódás érhető el. Kerüljük a mikrogyöngyöket, csillámokat tartalmazó kozmetikumokat. Léteznek olyan természetes alternatívák, amelyek műanyagmentesen (pl. őrölt mandula alkalmazásával) érik el ugyanazt a hatást.

Ne higgyük azt, hogy csupán egyéni cselekvéssel képesek vagyunk kezelni egy ilyen mértékű és léptékű problémát.

Különösen azért, mivel van, amikor a jelenlegi rendszerből fakadóan képtelenek vagyunk elkerülni a műanyagokat, vagy más okból az ránk van kényszerítve. Gondolhatunk itt arra, hogy a járványveszélyre és egészségügyi megfontolásokra hivatkozva, szabályozás által kényszerítve, a szolgáltatók döntő többsége műanyagban kínálja termékeit, vagy extra csomagolással.

Megoldást csakis a műanyaghoz fűződő viszonyunk alapvető újragondolása hozhat

Ahogy kényelmessége, tartóssága és olcsósága miatt rászokott az emberiség, annál sokkal nagyobb sebességgel kell most leszoknunk róla, amiben a körforgásos gazdaság lehet a segítségünkre. Ahhoz, hogy ezt kellően gyorsan végre tudjuk hajtani, saját rossz szokásaink felülvizsgálatán túlmenően az iparági szereplőknek is más hozzáállást kell tanúsítaniuk. Változást a döntéshozók aktívabb fellépése hozhatna, amihez nagyobb fokú társadalmi tudatosságra van szükség.

Az eredeti cikk

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb