Tegyél valamit

Mikroműanyag-szűrő házilag

Nincs meggyőző bizonyíték arra, hogy a környezetbe kerülő hagyományos műanyag bármikor is lebomlana. Általában 400–500 évet lehet olvasni, mivel azonban a műanyagot körülbelül 100 éve fedezték fel, teljes lebomlását még nem követhettük nyomon. A műanyag aprózódott formában már bolygónk teljes felszínén megtalálható, és bizony a hétköznapi mosásokkal is nagyban hozzájárulunk mennyiségének növekedéséhez.

Egy mosással 700 000 mikroszkopikus műanyag szál kerül a vízbe.
fotó: creax.com

Mi a mikroműanyag, és hogyan keletkezik?

Mikroműanyagnak nevezünk minden 5 mm-nél kisebb, környezetbe kerülő műanyagot. Keletkezése többféle úton megy végbe, és a környezetbe is számtalan módon kerülhet.

Bizonyos termékekben, jellemzően a kozmetikumokban, fogkrémekben nagyon apró műanyag gyöngyöket alkalmaznak, hogy serkentsék ezek dörzsölő, hámlasztó hatását. Egyetlen tubus arclemosó akár 300 000 ilyen gyöngyöcskét is tartalmazhat. Ezek a – többnyire az ipar által előállított – elsődleges mikroműanyagok. Ezek okozzák a kisebb problémát, ráadásul a szépségápolási trendek ia abba az irányba mutatnak, hogy az embereknek egyre kevésbé van szükségük ilyen termékekre.

másodlagos mikroműanyagok az eldobott vagy használatban lévő műanyag tárgyainkról szakadnak vagy kopnak le, az előbbi típushoz képest jóval nagyobb galibát okozva. A Napból érkező UV-sugárzás nyomán a sós víztől és a fizikai hatásoktól a polimerek töredeznek, idővel pedig apró darabokra esnek szét. A folyamat végére a műanyagok úgy elaprózódnak, hogy szemmel már nem is láthatóak, viszont a lebontó mikroorganizmusok számára még mindig nem hozzáférhetőek. Ez a folyamat játszódik le például a szemétlerakókban vagy az óceánok szemétszigetein. Ezért a tudósok külön tesztelik a napfény hatását a tengeri hulladékra.

Műanyag mikroszálak mindenhol

Hisszük vagy sem, mégsem az tengerekben lévő, kézzel fogható plasztikhulladékból származik a mikroműanyag-szennyezés nagyobbik része! A szennyezés folyamata ennél sokkal alattomosabb, észrevétlenebb. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) kimutatása szerint a tengeri műanyagszennyezés 15–31%-át mikroműanyagok okozzák, de – miként említettem – ennek nagyobbik része nem az óceánokban lévő műanyagok aprózódásával keletkezik, hanem a háztartásokból és az iparból származó szennyvízzel kerül oda. Ezért a mosási technikánk és a textilruháink a felelősek!

Az említett kutatás rámutat arra is, hogy a teljes mikroműanyag-szennyezés 35%-át a mosás útján keletkező mikroszálak adják.

Egy mosással megközelítőleg 700 000 mikroszkopikus műanyag szál válik ki a textilekből. Azt, hogy ez milyen mértékű szennyezést jelent, jól szemlélteti, hogy egy Berlin méretű város egyetlen nap alatt 500 000 műanyag zacskónak megfelelő mikroszálat juttat a szenyvízbe, csak a mosások által.

A Plymouth Egyetem 12 hónapig vizsgálta, hogy a mosások során a különböző anyagokról mennyi szál szakad le. Arra az eredményre jutottak, hogy a ruhaanyagok közül az akril a legszennyezőbb. Ötször annyi mikroszál válik le róla, mint a poliészter–pamut kevert szálas anyagról, és másfélszer annyira szennyező, mint a 100%-ban poliészter ruha. A világon lévő ruhák 60%-a poliészterből készül, és nem is nagyon csökken irántuk a kereslet.

Mikroszkóp alatt így festenek a műanyag szálak.
fotó: intelligentliving.com

Az ivóvízben is jelen van

A New York-i Állami Egyetem (Fredonia) kutatói 14 ország 159 csapvízmintáját vizsgálták meg. Ezek egyik fele fejlett, másik fele fejlődő országokból származott. A minták 81%-ában találtak mikroműanyagokat, literenként átlagosan 5,45 darabkát. A legmagasabb átlagértéket (9,24 darab/liter) az amerikai mintákban találták, míg a legalacsonyabb értékeket az Európai Unió országaiból származókban. A talált darabok 98%-a műszál volt!

Sajnos a palackozott vizekben sem jobb a helyzet, sőt a vizsgált vizekben még több részecske volt. Ezek valószínűleg a műanyag palackokból kerültek a vízbe.

A magyar szakemberek méréseik során az itthoni csapvízben nem találtak plasztikrészecskéket, de felszíni vizeinkről ez nem mondható el. A Duna vize 5–20 részecskét tartalmaz m³-enként. (Noha ez elég kevésnek számít, abban az értelemben rengeteg, hogy egyetlen műanyag részecskének sem szabadna a vízben lennie.)

Csináljunk saját szűrőt!

A piacon már kaphatóak olyan eszközök, melyekkel felfoghatjuk a mosáskor keletkező szálakat. Ilyen az online is rendelhető Guppyfriend mosózsákja vagy a Cora Ball szilikonlabdája. Ellenérzést ezekkel a termékekkel szemben az kelthet, hogy szintén műanyagból vannak, és mivel itthoni üzletben nem kaphatók, költséges a beszerzésük. A zsák ráadásul ronthatja a mosás minőségét. Ezért a legegyszerűbb, legolcsóbb és legjobb megoldás, ha magunknak készítünk szűrőt!

2018-ban a belga Simon Desnerck kitalálta, hogy jóformán szemétből is lehet hatékony szűrőt alkotni. Koncepciója a FIYLTER nevet kapta, mellyel elnyerte a fiatal tervezőknek járó nemzetközi BraunPrize díjat. Az is szempont volt, hogy az eszközt 15 perc alatt össze lehessen dobni, és semmilyen különös kiegészítőt ne igényeljen.

Az ötlet annyiból áll, hogy a mosógép kivezetőcsövére ráerősítünk egy szűrőt, amely lehet nylonharisnya, de még jobb egy papírszűrő. Majd ezt beletesszük egy levágott műanyag kannába, innen vezetjük át a csövet a lefolyóhálózatba. Mosás után pedig egyszerűen összegyűjtjük a szűrő tartalmát.

A magyar felirattal is nézhető videóban Simon bemutatja, hogyan lehet pár perc alatt összedobni, majd használni a szűrőt.

Ha teheted, inkább tartózkodj a műszálas holmiktól. Figyeld a ruhák termékleírását, de létezik már olyan turkáló is, amely a természetes anyagokra specializálódott. Ruháidat mosd rövidebb programon, alacsonyabb fordulatszámon és mindig tele dobbal. Így kevesebbet súrolódnak a ruhák, és nem szakad ki annyi mikroszál.

Élettani hatások

Problémát jelent az is, hogy a műanyag szálak nem annyira feltűnőek, így jóformán csak az elmúlt évtizedben kezdtek el a témával komolyabban foglalkozni. Még mindig nem teljesen világos, hogy a sok műanyag szál milyen hatással van az élőlények szervezetére. A közelmúltban kimutatták, hogy az Atlanti-óceán közepén kifogott halak 73%-ában van mikroműanyag, a leginkább terhelt élőlények a kagylók és a rákok. Ezek elfogyasztásával az emberi szervezetbe is jócskán kerül műanyag. A WWF kutatásából az is kiderült, hogy egy ember átlagosan heti 1 bankkártyának megfelelő tömegű mikroműanyagot fogyaszt el.

Pontos ismeretek hiányában nem lehet általános érvényű megállapítást tenni a mikroműanyag emberi szervezetre gyakorolt hatásáról. Az egyik belgyógyász elmondta, hogy székletben, májban és tüdőben is találtak már mikroműanyagot. Ennél is sokkolóbb, hogy olasz kutatók terhes anyák méhlepényében is kimutatták. A mikroszkopikus darabkák gyulladásokat okozhatnak, sőt rákkeltőek lehetnek. A parányi darabkák szivacsként működnek, magukhoz vonzzák a káros anyagokat, például a nehézfémeket, ezáltal mérgezik a szervezetet.

Az eredeti cikk

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb