Műanyag

Műanyag Őfelsége a vádlottak padján – műanyagipar és éghajlatváltozás

A műanyag mindenhol ott van. A lakásodban, az utcán, az óceán legmélyebb pontján és még az űrben is: már az 1969-ben Holdra kitűzött zászló is történetesen nejlonból készült. Egyesek Prométheusz ajándékaként tekintenek a műanyagra, amit civilizációnk nem nélkülözhet, mások szerint viszont ebbe fullad bele az emberiség. Ami bizonyos, hogy mára olyan mértékűvé vált műanyag-függőségünk, hogy évi több mint 300 millió tonnát termelünk belőle, ami nagyjából az egész földi népesség tömegével egyenlő. Ebben a cikkben utánajárunk, milyen hatást gyakorol ez a roppant mennyiségű műanyag az éghajlatra, s hogyan lehetne környezeti hatását csökkenteni?

Műanyagkarikába szorult teknős. Felboncolt pelikán műanyag-kacatokkal teli gyomra. Bizonyára ismerős, elborzasztó képek egy globális, ember okozta problémáról. Ezek és hasonló képek körbejárták a világsajtót és közösségi médiát, soha nem látott méretű műanyag-ellenes kampányokat elindítva. A mai napig maguk a környezetvédők is vakarják a fejüket, hogyan válhatott a műanyag elsőszámú közellenséggé mindössze néhány év leforgása alatt, miközben a kutatók már évtizedek óta figyelmeztettek az óceánokban és tengerpartokon egyre halmozódó műanyagszemétre. Egy érdekes példa ez a civil mozgalmak és a (közösségi) média erejére, ami külön megérne egy misét, most azonban más miatt idéztük be a képzeletbeli bíróságra Műanyag Őfelségét.

Rengeteget hallunk az egyre halmozódó műanyaghulladék környezetkárosító hatásáról, azonban a műanyag szénlábnyomáról kevés szó esik.

Habár a műanyaghulladék egy olyan globális problémának tűnik, ami egyszerűbben kezelhető, mint az éghajlatváltozás – részben emiatt is érhettek el a műanyag-ellenes mozgalmak igen széles támogatottságot, igen rövid idő alatt –, az egyre halmozódó műanyagszemét és a globális éghajlatváltozás problémaköre sokkal szorosabb rokonságban áll egymással, mint azt gondolnánk. Íme a legfontosabb kapocs: a 10 legnagyobb műanyaggyártó cég közül 7 egyben kőolaj és földgáz kitermeléssel és feldolgozással foglalkozó vállalat – tehát egészen addig, amíg a kőolaj és földgáz kitermelése folytatódik, az a műanyaggyártást is táplálja, ösztönzi. És fordítva: amíg egyre nő a műanyag iránti igény és kereslet, addig folyamatosan növekvő igény lesz az alapanyagul szolgáló kőolajra. A Világgazdasági Fórum 2016-os jelentése szerint 2050-re a világ olajtermelésének várhatóan akár 20%-át műanyag előállítására fordítják majd a cégek. De mire használjuk ezt a temérdek mennyiséget? Nos, a jelenleg gyártott műanyag fele egyszeri használatra van tervezve, aztán a kukában landol.

Zacskó Őfelsége életének története 4 percben Jeremy Irons Oscar- és Golden Globe-díjas színész tolmácsolásában.

Vádirat

Annak ellenére, hogy a műanyag mindenhol jelen van életünkben, a legtöbb ember tanácstalanul áll, ha arról kérdezik, miből is készül, vagy ki és hol állítja azt elő. Ez érthető, hisz a műanyag egy globális ipari termék, sokszor tőlünk távoli helyeken készül. Alapanyaga nem más, mint az említett fosszilis tüzelőkként szolgáló kőolaj, földgáz (és akár szén), ezért a műanyaggyártás gyakran ugyanazokban a petrolkémiai üzemekben történik, ahol pl. járműveink üzemanyagait állítják elő. A Center for International Environmental Law (CIEL) 2019 tavaszán megjelent jelentése szerint a műanyag teljes életciklusa során levegőbe kerülő üvegházhatású gázok összmennyisége 2050-ig (azaz a következő 30 évben légkörbe bocsátott és ott felhalmozódó mennyiség) az 56 gigatonnát is meghaladhatja – ami fennmaradó karbon-költségvetésünk 10-13%-át felemésztené. Az előrejelzések alapján ez 2050-re évi 2,8 gigatonna műanyaghoz kötődő kibocsátást jelentene, ami 615 ötszáz-megawattos széntüzelésű erőmű kibocsátásának felel meg.

A műanyag teljes életciklusa során bocsát ki üvegházhatású gázokat. Az éves kibocsátások mennyisége 2019-ben 189 ötszáz-megawattos széntüzelésű erőmű kibocsátásának felel meg. Az egyre növekvő műanyag-éhség mellett ez a mennyiség 2030-ra várhatóan 295 szénerőműnek, 2050-re pedig 615 szénerőműnek felel majd meg. (Forrás: CIEL)

A műanyag életciklusának minden lépése a gyártástól a hulladékká válásig – azaz a bölcsőtől a sírig – üvegházhatású gázok kibocsátásával jár:

  1. A fosszilis tüzelőanyagokként ismert kőolaj és földgáz kitermelése és szállítása. Ezek között említhető a metán-szivárgás és -égés, a kitermeléshez szükséges üzemanyag égéséből és más energiafelhasználásból származó kibocsátások, valamint a földhasználat megváltoztatásából (például erdők kivágása csővezetékek és kutak számára) származó kibocsátások.
  2. A műanyaggyártáshoz szükséges alapanyagok finomítása és megmunkálása. A műanyaggyártás az egyik leginkább energia- és karbonintenzív (azaz magas üvegházhatású gázkibocsátással járó) ágazat, s egyben az egyik legrohamosabban növekvő.
  3. A műanyaghulladék kezelése. A kidobott műanyagot hulladéklerakókban helyezik el, elégetik vagy újrahasznosítják (ld. körforgásos gazdaság). Ha hulladéklerakóban végzi életét, akkor az üvegházhatású kibocsátások relatíve alacsonyak, azonban temérdek más káros környezeti hatás jelentkezhet, ráadásul ez a kezelési mód a végesen rendelkezésünkre álló nyersanyagok elpazarlásához vezet. Újrahasznosítás esetén valamivel magasabb kibocsátásokkal kell számolnunk, de mivel ezáltal új műanyag előállítását előzzük meg, ezért az újrahasznosítás mindenképp előnyös kibocsátási szempontból. A műanyaghulladék elégetése kirívóan magas üvegházgáz-kibocsátást eredményez, ezért a hulladékkezelés kapcsán ez a kibocsátások fő felelőse, ráadásul ennek a gyakorlatnak világszerte drámai mértékű növekedése várható.
  4. A felhalmozódó műanyag hosszantartó káros hatása a folyóvizekben, óceánokban és mindenütt a szárazföldeken. A kezelés nélkül maradt műanyag a környezetbe kerül, ahol végtelenül lassú lebomlása során továbbra is hatással van az éghajlatra és az élővilágra. Ezen kibocsátások pontos számszerűsítése még gyerekcipőben jár, azonban az első ilyen jellegű tanulmány kimutatta, hogy az óceán felszínén lebegő műanyag folyamatosan metánt és más üvegházhazású gázokat ereget a levegőbe, s ez annál erőteljesebb, minél tovább bomlik az anyag. Ráadásul az óceánokban található mikroműanyag a Föld egyik legnagyobb szénraktárának, az óceánoknak a szénelnyelő kapacitását is befolyásolhatja, ugyanis szennyezi a mikroszkopikus méretű, felszíni vizekben élő planktont. Ezek a parányi élőlények kulcsfontosságú szerepet játszanak a szén-dioxid megkötésében, ami elősegíti a szén mélyóceánokban való elraktározását, s ezáltal az éghajlatváltozás mérséklését.

A műanyag története valójában a fosszilis tüzelőanyagok története, ami a fogyasztói kultúra kőolaj-táplálta robbanásszerű elterjedéséhez vezetett a II. világháború után

– fogalmazott Stephen Buranyi a műanyag történetét és hatását elemző cikkében a The Guardian hasábjain. A világháborút követő gyors gazdasági növekedés évtizedeiben indult hódító útjára a műanyag is, fokozatosan kiváltva számos fogyasztási cikk eredeti anyagát, mint például a pamutot, üveget vagy kartont. A csomagolásra használt vékony műanyagot az ’50-es években vezették be, a papír-csomagolók, valamint a különböző ruhavédők (tisztítóból hazaszállítandó) helyettesítésére. Majd a háztartásokba is szép lassan bekúsztak a műanyag termékek (pl. faanyag helyettesítése és szigetelés), a ’70-es évek elején pedig mind a Coca-Cola, mind a Pepsi piacra dobta üveg helyett műanyag palackban kínált italát.

A világot és szokásainkat átformáló műanyag sokkal többet jelentett, mint egy egyszerű helyettesítő anyag. Egyedülálló tulajdonságainak köszönhetően – jól formálható, könnyű vele bánni, sokkal olcsóbb és könnyebb, mint azok az anyagok, amiket helyettesít –, valójában lendületet adott a globális gazdaság átalakulásához, a mai „fogyasztói” és „eldobható” szemlélet felé.

Rendkívül termelékeny gazdaságunk megköveteli, hogy a fogyasztás életformánkká váljon, hogy az árucikkek vásárlása és elhasználása rituálé legyen, hogy lelkünk és egonk vágyait fogyasztással elégítsük ki. Szükségünk van a dolgok egyre nagyobb ütemű fogyasztására, elégetésére, elhasználására, pótlására és eldobására.

– írta 1955-ben a közgazdász Victor LebowA műanyag pedig tökéletesen beleillik ebbe a képbe: olcsósága miatt még arról is könnyen meg lehetett győzni a felhasználót, hogy megéri eldobni. A műanyaggyártás óriási profitot hozott a cégeknek, hisz a visszaváltható palackok kivonása a piacról és helyettesítése eldobható műanyag palackokkal még nagyobb műanyag-éhséget vont maga után.

Így zakatoltunk hát bele az egyre kényelmesebb műanyaggal bélelt világba, ami mára inkább groteszk, mintsem vidám képet fest: a le nem bomló műanyagszemét oly mértékben halmozódik környezetükben, hogy tudósok szerint az emberi tevékenység által uralt új földtörténeti kor, az antropocén geológiai rétegjelzője lehetne. Hogy ki mindezért a felelős? Azok a fogyasztók, akik egyszerhasználatos műanyagot vásárolnak, szemetelnek, nem gyűjtik szelektíven a hulladékot? Vagy azok a cégek, akik a műanyag-szemét elleni évtizedes harcok ellenére is még mindig eldobható műanyagot gyártanak és használnak termékeikhez? Vagy a kormányok, akik nem vezetnek be megfelelő szabályozást vagy tiltást?

A műanyaggyártás és műanyaghulladék mennyiségének növekedése, valamint a műanyagipar részesedése a globális kőolajfogyasztásból és karbon-költségvetésből 2050-re a World Economic Forum előrejelzése szerint (Forrás: WEF)

Védőbeszéd

A műanyag mindenhol jelen van életünkben, éppúgy megtalálod olcsó csomagolóanyagként, ahogyan a háztartási eszközökben, elektromos kütyükben, szélerőművek lapátjaiban vagy a high-tech autóipari-, űrkutatási- és távközlési alkalmazásokban. Nincs még egy olyan anyag, amelyik ilyen jól formázható és ennyire változatos funkciókat be tudna tölteni. Dobrovszky Károly (műanyagtudatos blog) szerint a műanyagnak igenis helye van az életünkben, csak tudatos műanyag-felhasználókká kell válnunk. Egy részletes elemzésében a PET, az üveg és az alumínium palackok környezeti és szénlábnyomát hasonlította össze. A fél literes palackokra vonatkoztatott gyártási anyag- és energiaigény adatokat összevetve arra a következtetésre jutott, hogy az egyutas üveg használata okozza a legnagyobb környezetterhelést (előállítása rendkívül energiaigényes), azt követi az az egyutas alumínium doboz (előállítása rendkívül energia- és vízigényes), és végül a legkisebb a környezeti terhelése a PET palacknak.

DE! Amint szelektív gyűjtés után visszaváltásra/újrahasznosításra kerül az anyag, az üveg és az alumínium máris jobb helyzetbe kerül, ugyanis ezek bármennyiszer megolvaszthatók és újraformázhatók, ezáltal nem kell folytonosan újabb nyersanyagot gyártásba vonnunk. Míg velük ellentétben a műanyag minősége újrahasznosítás során folyamatosan romlik, s új nyersanyagot kell keverni a beolvasztott régihez. Például egy műanyag palackból nem készíthető újra ugyanolyan minőségű palack, helyette ruhaszálakká vagy bútorrétegekké alakítják az újraolvasztott műanyagot, amik esetleg aztán utak töltőanyagaként vagy szigetelésként végzik, de innen nincs tovább, tovább nem hasznosíthatók újra.

Tehát a hangsúly az újrahasználáson és újrahasznosításon van.

A műanyag megkönnyíti életünket, ám ahhoz, hogy felelős műanyag-használókká váljuk, mérlegelni kell, hogy mekkora egy adott műanyag termék hasznos élettartama és funkciója.

Nem véletlen, hogy az Európai Unió külön startégiát dolgozott ki arra, hogyan lehetne a műanyagot még hatékonyabban beilleszteni a körforgásos gazdaságba. A stratégia szerint 1 millió tonna műanyag újrahasznosítása annyi kibocsátás-csökkentést jelentene, mintha 1 millió autót kivonnánk a forgalomból. A stratégia része, hogy 2030-ra minden csomagolóanyag az EU-ban újrahasználható vagy költséghatékonyan újrahasznosítható legyen, a termékek tervezésénél és gyártásánál tartósságra, valamint olyan összetevőkre kell törekedni, amik lehetővé teszik a magas minőségű újrahasznosítást, továbbá új újrahasznosító üzemek létesítése is tervben van. A megfelelő termék-tervezés nagyban megkönnyítené az újrahasznosítást: akár tonnánkénti 120 euro is megspórolható lenne az Ellen MacArthur Foundation számításai szerint.

Ítélet vagy kompromisszum? Hogyan tovább?

Még akkor is, ha az újrahasznosítási arányt és minőséget jelentős mértékben javítani tudnánk, fennáll az a probléma, hogy a műanyag nem hasznosítható újra végtelenszer úgy, mint az üveg vagy az alumínium – sőt még nagyon távol áll ettől. Ezért a jelenlegi trendek alapján várhatóan folyamatosan szükségünk lesz újabb és újabb műanyagra, hogy az egyre növekvő szükségletet ki tudjuk elégíteni. Roland Geyer, a Kaliforniai Egyetemen dolgozó ipari ökológus, a nagyhatású tanulmány „Production, Use and Fate of All Plastics Ever Made” fő szerzője a Guardian-nek azt mondta: „egyre erősebb a meggyőződésem arról, hogy a műanyag újrahasznosítása soha nem lesz képes csökkenteni a műanyag mennyiségét a világban”. De akkor hogyan tovább?

A műanyaghulladék 59%-át a csomagolóanyagok teszik ki az Európai Unióban. (Forrás: Eunomia, Európai Bizottság)

Az újrahasznosítás részmegoldásán túl, a CIEL jelentésében jóval radikálisabb intézkedéseket vázolt fel annak érdekében, hogy minél hamarabb képesek legyünk csökkenteni a műanyaggyártásból fakadó kibocsátásokat és más környezeti terheket. Ezek közül néhány:

  • az egyszerhasználatos és eldobható műanyag gyártásának és használatának azonnali befejezése;
  • az új olaj, gáz és petrolkémiai infrastruktúrák kiépítésének leállítása;
  • a hulladék nélküli közösségekre való áttérés elősegítése;
  • a „kiterjesztett gyártói felelősség” elve mentén egy olyan rendszer megvalósítása, amelyben a szennyezők fizetnek a káros környezeti hatásokért, ami egyben a körforgásos gazdaság egyik kulcseleme is;
  • ambiciózus kibocsátás-csökkentési célok bevezetése és megvalósítása minden szektorban, a műanyaggyártást is beleértve.

Ahhoz, hogy érdemben csökkenthessük az egyre növekvő műagyaggyártás éghajlatra és környezetre gyakorolt negatív hatását, minden szinten változtatnunk kell. Szerencsére pozitív jelek máris vannak: csupán néhány év alatt a műanyagszemétről szóló tudományos tények és hírek világméretű civil mozgalmakat indítottak el, egyre több fogyasztó követeli a boltoktól a csomagolásmentes termékeket, ennek nyomán egyre több áruházlánc és kisbolt változtatásokat vezetett be, a mozgalmak és média nyomására pedig egyre több kormány rendelt el korlátozásokat és tiltást bizonyos egyszerhasználatos műanyag eszközökre. Ezekre az apró sikerekre és a mögöttük álló kitartó munkára tekinthetünk akár úgy, mint ösztönző példák a klímaváltozás elleni sokkal nagyobb és nehezebb küzdelemhez.

Az eredeti cikk

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb