Nagyvilág

Esélytelen a siker klímaügyben, ha egy másik válságot nem kezelünk

Eddig világszerte nagyrészt egymástól függetlenül igyekeztek válaszokat találni a klímaváltozásnak és a biológiai sokféleség csökkenésének problémáira. De a két válság csak úgy oldható meg, ha együtt kezelik őket – áll egy új, történelmi jelentésben.

A biológiai sokféleségen alapuló természet óriási mértékben járul hozzá a klímaváltozás csillapításához, de ez a képessége a környezetszennyezés és más káros emberi tevékenységek miatt egyre nagyobb veszélyben van. Sőt a természetes szénmegkötő képesség napjainkra már olyan mértékben lecsökkent, hogy az ökoszisztémák leromlása jelentősen hozzájárul a légköri szén-dioxid-koncentráció emelkedéséhez, így a klímaváltozás fokozódásához – áll az ENSZ Biodiverzitás és Ökoszisztéma-szolgáltatás Kormányközi Platformja (IPBES), valamint a szervezet Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete (IPCC) első közös jelentésében.

Kölcsönhatásban

A két – nagyrészt az ember által okozott – válság kölcsönösen hat egymásra. A klímaváltozás növeli a biológiai sokféleség csökkenésének kockázatát, ugyanakkor utóbbi is kulcsszerepet játszik a klímaváltozást meghatározó folyamatokban és az ehhez való alkalmazkodásban. A két nagy válság együttes kezelése lehetőséget kínál az előnyök maximalizálására és a globális célok teljesítésére – fogalmaz a vaskos, 232 oldalas jelentés. Helyenként olyan meglepő megállapításokat is tesz, amelyek felismerésével a tudósok szerint az egymással összefüggő válságok kezelése elősegíthető.

A természet az emberi tevékenységek során kibocsátott szén-dioxid több mint 50 százalékát elnyeli, és ez a pozitív hatás tovább erősíthető. Ehhez azonban meg kell állítani a fajokban gazdag ökoszisztémák – elsősorban az erdők és a gyepek, az óceánok és a vizes élőhelyek – csökkenését és degradációját. Már önmagában az, ha sikerülne megállítani az erdők állapotának leromlását és az erdőirtásokat, évi 0,4–5,8 milliárd tonna szén-dioxid-egyenértékkel járulna hozzá az emberi eredetű üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátásának csökkentéséhez. Összevetésül: a teljes globális ÜHG-emisszió 55 milliárd tonna körül alakul évente. Vagyis a természetes élőhelyek helyreállítása érzékelhető mértékben járulhat hozzá a dekarbonizációhoz. Közben természetesen minden lehetséges módon csökkenteni kell az ÜHG-kibocsátást, ami többek között az – egyik fő szén-dioxid-elnyelőnek számító – óceánok egyre erősebb elsavasodását is eredményezi.

Nagyrészt az elmúlt 150 év gyorsuló technológiai és gazdasági fejlődése eredményeképpen a szárazföldek területének (az Antarktiszt nem számítva) 77 százaléka, az óceánok területének pedig 87 százaléka módosult kifejezetten az emberi tevékenység közvetlen hatására. Ezekkel a változásokkal összefüggésben a vadon élő emlősök biomasszája 87, a növényzeté pedig 50 százalékkal csökkent. Így a Földön élő összes emlős tömegének 96 százalékát már az emberek és az általuk tenyésztett állatok teszik ki. Miközben több fajt fenyeget kihalás, mint az emberiség történetében korábban bármikor, a klímaváltozás egyre inkább kölcsönhatásba lép ezekkel a folyamatokkal.

Hiába vannak előnyei egy telepített erdőnek, a kellő fajgazdagság és a biodiverzitás hiánya miatt negatív hatásai is vannak.
Fotó: canva.com

Klímavédelem vs biodiverzitás?

A klímaváltozás mérséklésének közismerten egyik legolcsóbb és leggyorsabb eszköze az erdősítés. Ennek, valamint a karbon- és fajgazdag ökoszisztémák helyreállításának azonban más kedvező hatásai is vannak az emberiségre nézve. Az erdősítés az árvízszabályozás, a partvédelem és a vízminőség javítása mellett csökkenti a talajeróziót, és biztosítja az élelmiszer-ellátás szempontjából is fontos beporzást, fokozva ezáltal a klímaváltozással szembeni rugalmasságot is. Az ökoszisztémák helyreállítása munkahelyeket és bevételt teremt, különös tekintettel a helyi közösségek hozzáférési jogaira.

Az éghajlatváltozás mérséklése és a hozzá való alkalmazkodást célzó intézkedések ugyanakkor a jelentés szerint összességében károsak is lehetnek a biológiai sokféleségre, illetve a természetnek az ember jólétéhez való hozzájárulására (Nature’s Contributions to People, NCP). Ilyen intézkedés például fákkal betelepíteni olyan ökoszisztémákat, amelyek korábban nem erdők voltak. Illetve ilyen, ha monokultúrával (vagyis egyetlen fajjal) hajtanak végre erdősítést, különösen akkor, ha egzotikus fajról van szó. Az ilyen jellegű beavatkozások ugyan hozzájárulhatnak a klímaváltozás elleni erőfeszítések sikeréhez, de gyakran rombolják a biológiai sokféleséget, az élelmiszer-termelést és a természet egyéb értékeit. A jelentés szerint így arra sincs egyértelmű bizonyíték, hogy az erdősítés összességében előnyös a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás szempontjából. A földért való versengésen keresztül pedig akár a helyi közösségeket is kiszoríthatja élőhelyükről.

Az energiaültetvények hatása

A szintén a klímaváltozás elleni fellépés mozzanataként létrehozott bioenergia-ültetvények nagy területen, jellemzően szintén monokultúrákban történő telepítése hasonló hatással járhat. A szóban forgó növények – ilyen nagy mértékben telepítve – károsak az ökoszisztémára, csökkentik az NCP-t, és a fenntartható fejlődés számos céljának elérését akadályozzák. A jelentés szerint a fenntarthatóság feltételei akkor teljesülhetnek, ha az energetikai céllal termeszthető növények számára korlátozott méretű ültetvényeket hoznak létre a fosszilis üzemanyagokból származó emisszió gyors és jelentős csökkentése mellett. Ez a klímaváltozás elleni cselekvés és a biodiverzitás megőrzése szempontjából egyaránt előnyökkel járhat.

A klímaváltozás eredményeként létfontosságú öntözőcsatornák sokszor ökológiai és társadalmi konfliktusok forrásai.
Fotó: canva.com

Öntözés és gátépítés

Az ENSZ tudományos testületei a biológiai sokféleség szempontjából káros intézkedésként említik az öntözési kapacitás növelését is. A mezőgazdaságnak az aszályhoz és a klímaváltozás miatti elsivatagosodáshoz való alkalmazkodása érdekében tett gyakori válaszlépés számos kedvezőtlen következménnyel járhat. Ilyenek például a talaj szikesedésből adódó romlása, a gátak építése, illetve a vízhez való hozzáféréssel kapcsolatos konfliktusok kialakulása.

A klímaváltozás megfékezése, illetve a hozzá való alkalmazkodás érdekében hozott intézkedéseket tehát átfogóan, minden lehetséges előnyt és kockázatot figyelembe véve kell értékelni. Amennyiben túlságosan szűken összpontosítanak erre a célra, a negatív következmények felülmúlhatják a kedvező hatásokat. Például a megújulóenergia-technológiákhoz elengedhetetlen nyersanyagok kitermelése a bányászati tevékenység és a földhasználat nem kívánatos megugrását eredményezheti. De a gátak és partvédő falak építése is ide sorolható, mert bár ezekben a klímaváltozás mérséklése és a klímaalkalmazkodás szempontjából egyértelműen lehetőség rejlik, súlyosan negatív környezeti és társadalmi hatásokkal is járhatnak, amelyektől nem szabad eltekinteni.

A gátak a megújulóenergia-termelés szempontjából előnyösek a Földnek, de hatalmas a természetformáló hatásuk.
Fotó: canva.com / Aldeadávila gát

Védett természet

A jó hír az, hogy ezek a kedvezőtlen hatások minimalizálhatók például új, kisebb nyersanyagigényű akkumulátorok és hosszabb élettartamú termékek kifejlesztésével, az ásványi anyagok hatékonyabb alkalmazását lehetővé tevő újrafeldolgozó és újrahasznosító rendszerekkel, valamint a környezeti és a társadalmi fenntarthatóságot jobban szem előtt tartó bányászati megközelítéssel. A legfontosabb intézkedések között emeli ki a jelentés a mezőgazdaság és az erdészet fenntarthatóságának növelését. Ezzel egyszerre lehet fokozni a klímaváltozáshoz való alkalmazkodást, a biodiverzitást, a szénelnyelő képességet, valamint csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását.

Ezt a célt szolgálja az ültetett fa- és egyéb növényfajok diverzifikációja, a monokultúrák felől a többfajú ültetvények felé való elmozdulás. De előnyös az agrárerdészet, vagyis a mezőgazdasági haszonnövények és a fák együtt-termesztése is. A szükséges paradigmaváltás lehetőségeit az agroökológia nevű tudományág térképezi fel, amely az agro-ökoszisztémák és a környezet viszonyának megismerésével foglalkozik. Az ilyen élőhelyek nagy aránya miatt az agroökológia jelentősége Magyarországon különösen nagy. A termőföldek és a legelők kezelésének javításában – például a műtrágya-felhasználás csökkentésével – klímavédelmi szempontból is óriási potenciál van. A jelentés becslése szerint ezzel évente 3–6 milliárd tonna szén-dioxid-egyenértékkel csökkenthető a globális emissziós terhelés.

A védett területek növelése szintén jelentős pozitív eredményeket hozhatna. Jelenleg a szárazföldeknek körülbelül 15 százaléka, az óceánoknak pedig mintegy 7,5 százaléka védett. A jelentés szerint az említett arányt 30–50 százalékra lenne célszerű emelni. A nem védett területeken is szükség lenne olyan intézkedésekre, amelyek az embereknek a természettel való jobb együttélését szolgálják. Mindenekelőtt meg kellene szüntetni a biológiai sokféleségre káros tevékenységek támogatását. A klímaváltozás elleni – egyben a biológiai sokféleség megőrzése érdekében történő – cselekvésnek az egyéni fogyasztási szokások megváltoztatását is magában kellene foglalnia: például a pazarlás csökkentését, és – különösen a gazdagabb országokban – a növényfogyasztás arányának a növelését.

Az eredeti cikk

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb